*7. rész*

 

~Életem egyik legszebb napja~

Mikor már tizedszer próbáltam elérni Kendallt, jobbnak láttam, ha üzenek neki a hangpostáján keresztül:
-Szia Kendall, itt Flower. Csak azért kereslek, mert még mindig szörnyen érzem magam, s szükségem lenne a segítségedre. Amint meghallgattad ezt, kérlek hívj. Fontos!
Ettől fogva csak vártam, és vártam, és vártam...

 Ismét gubbasztottam az ágyamon egy órát, végül úgy döntöttem, lemegyek a nappaliba tévézni, mert Kendall nem fog visszahívni egyhamar. Gyorsan végignéztem a műsorújságot, hátha találok valamit, amit még nem láttam, vagy olyan filmet, amit láttam már, de ennek ellenére újra megnézném, és pechemre épp minden adón olyasvalami ment, ami egyáltalán nem kötött le. Ekkor újabb ötletem támadt, gondoltam, megnézem, hátha tudok valakivel Skype-on beszélni. Sajnos ez sem volt sikeres választás, ugyanis az ismerőseim fele nem volt elérhető, a másik fele pedig vagy elfoglalt volt, vagy nem volt gépnél. Időközben úgy is beesteledett, úgyhogy ideje volt vacsoráznom, majd ezután újból végignéztem a műsorújságot, megint semmi érdekes film vagy sorozat, Skype-on semmi változás, így gondoltam, úszom egyet, talán azzal levezetem a fölös energiámat. Körülbelül 1 órát úszkáltam, mikor úgy döntöttem, jobb, ha lefekszem aludni, mert egyszerűen semmihez sem volt kedvem, meg ha már egyszer megtehettem, jobbnak láttam korán lefeküdni. Az éjszaka közepén a telefonom pittyegésére keltem. Azt gondoltam, merülő félben van, de szerencsére tévedtem. Kendall végre észrevette a hangpostáján hagyott üzenetemet, s küldött egy SMS-t, melyben ez állt:
"Szia Flower. Sajnálom, hogy eddig nem tudtam válaszolni, a stúdióban voltunk a srácokkal, a telefonom időközben lemerült, a töltőm meg otthon hagytam, és mindenképp be akartuk fejezni a dalokat. Ha gondolod, holnap átmehetek hozzád, vagy elmehetünk valahova, hogy ne legyél egyedül, illetve hogy ne szomorkodj. Majd írj, hogy mi legyen. Kendall
Ui: Ne haragudj, ha felkeltettelek. :)"

Nagyon megörültem, hogy végre válaszolt, s jobbnak láttam, ha minél előbb válaszolok neki:
"Szia Kendall. Ha neked megfelel, gyere át holnap délután, aztán majd eldöntjük, mit csináljunk. Flower.
Ui: Nem haragszom, hogy felkeltettél, sőt részben örülök is neki, és köszönöm, hogy válaszoltál a hangpostádon hagyott üzenetemre. :)"

Pár perccel később jött is a válasz, melyben az állt, hogy délután 3 körül jön, s hogy jó éjszakát kíván. Gyorsan írtam egy válasz SMS-t, hogy várom, s hogy én is jó éjszakát kívánok, majd visszadőltem az ágyamra, s újra álomba merültem.


~Másnap~

Reggel kicsit korábban keltem, mint általában szoktam, de ennek ellenére kipihentem ébredtem - talán nem kéne túl későn lefeküdnöm aludni - s egy gyors reggeli után kicsit rendet raktam, majd egy gyors zuhany után elkezdtem keresni a megfelelő öltözéket, ami kényelmes, általában otthon hordom, de ennek ellenére ha el kéne mennem otthonról, nem lenne gond. Végül emellett döntöttem:

 Gyorsan felöltöztem, enyhén kisminkeltem magam, s miután végeztem, nem sokkal később megérkezett Kendall is.
-Szia Flower. Hogy vagy?
-Szia Kendall. Már jobban, köszönöm. Gyere be. - majd kicsit odébb álltam az ajtóból.
-Van valami ötleted, hogy mit csináljunk? - kérdezte ezt egy hatalmas mosollyal az arcán, melyből gondoltam, hogy tervez valamit.
-Sajnos nincs. De ha jól gondolom, neked van.
-Jól gondolod. Ahogy látom, úgy készültél, hogy inkább a városban töltenéd a napod. - majd rámutatott a kanapén lévő kis táskámra.
-Részben igen. Nos, mit terveztél a mai napra?
-Hozz egy kendőt, amivel kint beköthetem a szemed. Van egy kis meglepetésem számodra.
-Oké, sietek.
-Kint várlak a kocsinál. - kiáltott utánam Kendall.
Amint kiértem, mindketten beültünk az autóba, majd Kendall bekötöttem a szemem. Az út így hosszúnak tűnt, de mivel az egészet beszélgetéssel és énekléssel töltöttük, nem zavart, hogy nem láttam, merre megyünk.
-Megérkeztünk. - állította le Kendall az autót.
-Jajj de jó. Levehetem a kendőt?
-Várj, segítek. - majd kioldotta a csomót, s végre láthattam, hova kerültem.
-ÓH..TE...JÓ..ÉG - mondtam szaggatottan - Ezt alig hiszem el.
-Remélem tetszik.
-Alig hiszem el, hogy ismét itt vagyok. Mikor megérkeztünk a barátaimmal LA-be, pár órát töltöttünk itt, s most még többet láthatok DisneyLandből. Köszönöm, hogy ide hoztál. - mondtam mindezt egy mosollyal az arcomon.
-Végre újra mosolyogni látlak.
-Csakis neked köszönhető.
A nap hátralévő részében a lehető legtöbb részét végigjártuk a vidámparknak, de Kendall tartogatott még meglepetéseket. Amint kezdett esteledni, elmentünk Kendall egyik ismerőséhez, akiről később kiderült, hogy kutyatenyésztő. Itt ért a második meglepetés, ugyanis kaptam egy édes kis mopszot.

Én azt gondoltam, ennél már nem lehet jobb a napom, de Kendall a további meglepetéseivel még szebbé tette a napot. Mikor hazavitt, kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek...

*6. rész*

~I'm so lonely, broken angel~

-Rendben, úgy lesz! Nos, akkor.. Szia. - majd megölelt, s elindult a barátja kocsijához, s pár perc múlva el is mentek. Bezártam az ajtót, felmentem a szobámba, hogy az eddig ki nem pakolt cuccaimat most végre előszedjem, s mikor beléptem a szobába, az íróasztalon lévő képre pillantva elszomorodtam. A képen én és Cody voltunk, még a kapcsolatunk elején. Hirtelen minden emlék előtört, s az ajtónak támaszkodva a földre rogytam, s zokogni kezdtem. Vajon jól döntöttem? Tényleg ezt kellett tennünk? Nem lehet, hogy most hagynom kéne, hogy pár nap vagy hét alatt elfelejtsük mindazt a rosszat, ami ezen a héten történt, s újrakezdhetjük előröl? Bárcsak tudnám, mit kéne tennem....

S amíg zokogtam, s ezeken gondolkodtam, szép lassan beesteledett, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki csenget.

-Miért éppen most akar engem keresni mindenki? Előbb, vagy jobb esetben később, leginkább máskor nem érne rá? Jó lenne, ha végre mindenki egyedül hagyna pár napig..elegem van mindenkiből... - ezekre gondolva, a szemeimet törölgetve mentem le az ajtóhoz, hogy megnézzem, mégis kinek jutottam eszébe. Épphogy az ajtóhoz értem, mikor hallottam, hogy valaki ezeket kiabálja:

-Hé, Flower, itthon vagy? Hahó! Kérlek, nyisd ki az ajtót!

Ismerős volt a hang...Kendall volt az. Mindig örültem, ha hallottam a hangját, s az utóbbi időben még inkább örültem annak, hogyha láthattam, de most semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy találkozzam vele. Mégis akarva-akaratlanul odaléptem az ajtóhoz, s kinyitottam.

-Szia. Itt vagyok. Miért keresel? - mondtam szipogva.

-Szia. Mi történt? Tudok segíteni valamiben?

-Nem hinnem. Mellesleg... miért is keresel?

-Csak gondoltam, elmehetnénk moziba, de ahogy elnézem, ez most nem alkalmas.

-Bocsi, de most tényleg nem. Talán máskor.

-Rendben. Azért bejöhetek?

-Háát.. nem is tudom..

-Figyelj, ha most egyedül akarsz maradni, megértem, s nem fogok megharagudni, ha ettől tartasz. De azt tudnod kell, hogy ha valami szomorú dolog történik, nem a legjobb egyedül maradni.

-Tudom....de...most örülnék, ha kicsit egyedül maradhatnék. Majd talán máskor.

-Oké. Hát akkor, szia.

-Szia. S köszi.

-Ugyan, nincs mit. - majd Kendall elindult a kocsijához, de hirtelen visszafordult. - Flower. Ha esetleg mégis szükséged lenne rám, hívj, s jövök. Oké?

-Rendben. S még egyszer köszönöm. - majd bezártam az ajtót, s felmentem a szobámba. Elég rossz volt ennyire egyedül lenni egy hatalmas házban, de valahogy mégis azt éreztem, jobb most nekem így. Még egy darabig az ágyon gubbasztva, a Codyval közös fotót magamhoz szorítva zokogtam, egészen addig, míg álomba nem sírtam magam. Másnap reggel a képpel a kezemben ébredtem. Nehezen, de kikászálódtam az ágyból, s elballagtam a fürdőig. Azt hiszem, életem egyik legrosszabb döntése volt az, hogy akkor a tükörbe néztem. Kócos haj, kisírt, megdagadt, de mégis karikás szemek, elfolyt smink...hihetetlenül "szép" látvány voltam. Egy darabig néztem magam a tükörben  - mert nem akartam elhinni, hogy tényleg én vagyok, meg azért is, mert folyton rádöbbentem, hogy igen, ez én vagyok - s elég hosszú idő után úgy döntöttem, veszek egy jó hosszú forró fürdőt, s új életet - vagyis inkább életszakaszt - kezdtek. A hosszú - és megnyugtató - fürdő után kerestem pár kényelmes ruhát, s ezek mellett döntöttem:

Ezek után gyorsan ebédeltem - kicsit túl hosszúra sikeredett a fürdő - majd elindítottam a gépemen a kedvenc dalaimat, s rajzolni kezdtem. Sajnos a gondolataim ismét Cody körül jártak, s minden rajzomon megtalálható volt valami, amiről ő jutott eszembe. Ismét zokogni kezdtem, de most sikerült rövidebb idő alatt abbahagynom. Úgy döntöttem, kicsit gyakorlom az éneklést és a gitározást. Sajnos a dalolászásom is zokogással végződött. Jobbnak láttam, ha megfogadom Kendall tanácsát, s nem egyedül próbálok túllépni ezen; úgyhogy felhívtam Kendallt. Csakhogy akadt egy apróbb hiba: Kendall vagy ki volt kapcsolva, vagy lemerült a telefonja, ezért állandóan a hangpostája "fogadott". Mikor már tizedszer próbáltam elérni Kendallt, jobbnak láttam, ha üzenek neki a hangpostáján keresztül:

-Szia Kendall, itt Flower. Csak azért kereslek, mert még mindig szörnyen érzem magam, s szükségem lenne a segítségedre. Amint meghallgattad ezt, kérlek hívj. Fontos!

Ettől fogva csak vártam, és vártam, és vártam...

*5. rész*

~Vajon jól döntöttem?~

Másnap Cody be is tartatta velem a "szabályt", miszerint nem mozdulhatok ki nélküle. Szerintem kicsit túlzásba is vitte, mert még mosdóba is úgy mehettem ki, hogy ő vagy valaki más elkísér. Alig akartam elhinni, hogy ennyire féltékeny. Nem bírtam felfogni, hogy miért ilyen, hogy miért bántja az, hogy beszéltem valakivel, akiért már régóta rajongok. Aztán az elkövetkezendő hét hatalmas fordulatot hozott...

Ez a hét nem volt a legjobb, sem a legkönnyebb számomra. Az első két napon - épp hogy - kibírtam, hogy Cody betartassa velem a "szabályt", de ennyi épp elég is volt ebből. Úgy döntöttem, az hét hátralévő részét itthon töltöm, addig is valami hasznosat tehetek. A stúdióban töltött utolsó napokban egyszer sikerült összefutnom Kendallel, s telefonszámot cseréltünk. Szerencsémre - pontosabban szerencsénkre - ezt Cody nem tudta meg.

A hét hátralévő részében rendet raktam a lakásban, rajzolgattam, énekelgettem, táncoltam, de valahogy mégis unatkoztam. Azt tudtam, hogy Codyval nem akarok elmenni a stúdióba, mert ott is halálra unnám magam, de itthon sem könnyű.

Szombat este megtudtam, hogy Cody a vasárnapot a stúdióban tölti, s legjobb esetben is csak hétfőn délelőtt jön haza. Ő szerencsére azt hitte, hogy nekem ez mennyire rossz, de legbelül örültem ennek, hiszen végre lesz alkalmam összefutni, vagy legalább beszélni Kendallel.

Végre eljött a vasárnap, s reggel elég korán keltem. Codynak azt mondtam, hogy elmegyek vásárolni, felhívom Vickyt, hátha épp a környéken tartózkodik, s van egy kis ideje, s összefutunk. Tudom, hogy nem lett volna szabad hazudnom neki, de mégse mondhattam azt, hogy felhívom Kendallt, hogy töltsük együtt a napot, vagy annak egy kis részét.

Amint Cody elment a stúdióba, pár perccel később már Kendallt hívtam, s közben járkáltam fel s alá a szobámban, arra várva, hogy végre felvegye a mobilját. S egyszer csak végre felvette:

-Szia Flower. Hogy vagy?

-Szia Kendall. Jól. És te?

-Remekül. Nos, miért is keresel?

-Hááát.. azééért.. hoooogy.. najó, jobb ha egyből kibököm, miért. Szóval azért, hogy lenne-e kedved ma találkozni? Úgy délután 1 körül annál a Starbucksnál, ahol először összefutottunk?

-Igaz, kicsit időhiányban szenvedek, de miért is ne. Úgy is rám fér egy kis kikapcsolódás. Akkor ott találkozunk délután 1-kor.

-Remek.

-Flower, van valami terved a mai délutánra, vagy majd alakul ahogy alakul?

-Tervem sincs, sem ötletem, szóval majd minden jön magától.

-Rendben. Akkor majd délután beszélünk. Addig is szia.

-Szia.

Ekkora mázlim is csak nekem lehet. Ő és a banda épp most dolgozik a legújabb albumukon, pont, mint Cody az első lemezén, de mégis szakít rám egy kis időt. Nem úgy, mint a barátom... Vajon ő még szeret engem? Vagy miért van még mindig velem? S most akkor Kendall is szeret engem? Te jó ég, mit csinálok? Illetve mit csináltam? Tényleg jó ötlet volt elhívni Kendallt? Nem neki kellett volna engem?

Amíg ezeken, s ehhez hasonló kérdéseken gondolkodtam, elment az idő, s elkezdtem készülődni. Gondoltam, annyira nem öltözöm ki, hiszen ez nem egy randi - vagyis számomra nem az - de mégsem mehetek el olyan ruhában, amiben Codyval és a régi négyessel mentünk szórakozni. Úgyhogy emellett a szett mellett döntöttem:

Gyorsan készítettem magamnak egy natúr sminket, kivasaltam a hajam, s már indultam is a megbeszélt helyre. Amikor odaértem, Kendall már várt.

-Szia Flower.

-Szia Kendall. - léptem közelebb hozzá, majd megöleltük egymást. - Remélem, nem vársz rám rég óta.

-Pár perce érkeztem, úgyhogy pontos voltál. - mondta, majd egy hatalmas mosoly ült ki az arcára.

-Mit szólnál, ha ismét beülnénk egy kávéra, s majd azalatt eldöntjük, hogy hogyan tovább?

-Benne vagyok.

Majd bementünk, s mindketten rendeltünk. Én egy Caramel Macchiato-t, Kendall pedig egy Caffe Latte-t kért, s ezután az egyik kis eldugott sarokban foglaltunk helyet. Kb. 3 órán át beszélgettünk, nevettünk, s hirtelen Kendall előállt egy ötlettel:

-Flower, mi lenne, ha elvinnélek a kedvenc helyemre?

-Háát.. nem is tudom..

-Valami baj van?

-Nincs semmi baj, csak ugratlak. Benne vagyok, menjünk!

-Oh, már azt hittem, nem akarsz jönni. De ez esetben indulhatunk is.

Majd Kendall elvitt a kedvenc helyére. Még mielőtt elindultunk, bekötötte a szemem, hogy ne lássam, merre megyünk. Kb. fél órás autókázás után megérkeztünk. Kisegített a kocsiból, s elkísért egy bizonyos ponthoz, ahol végre levette rólam a kendőt, s egy meseszép látvány fogadott.

-Kendall, ez csodálatos! Nem is gondoltam, hogy ez a kedvenc helyed.

-Pedig az. Sokak kedvence a Hollywood Hills, ami tényleg szép, de a Santa Monica móló is tartogat érdekességeket.

-Ha te mondod... - majd ezután mögém lépett, s átkarolt. Én ezalatt a párkányra támaszkodtam, s így néztük a naplementét, ami valami hihetetlenül mesés látvány volt. Alig hittem el, hogy mindet velem történik, illetve hogy épp akkor megtörténik, mert úgy éreztem, álmodom, s lassan felébredek. Szerencsémre nem így történt.

-Kendall, ez olyan, mintha álmodnék! Hihetetlen, hogy ez most tényleg megtörténik velem.

-Hidd csak el. Nem véletlen, s nem csak egy álom. Örülök, hogy tetszik mindaz, ami ma velünk történt.

-Felejthetetlen emlék marad számomra, az már biztos.

A meghitt pillanatot megzavarta Kendall telefoncsörgése.

-Hogy én milyen hülye vagyok! Annyira sajnálom Flower, hogy nem halkítottam le!

-Semmi baj, vedd fel nyugodtan. Lehet, hogy fontos.

-Rendben. De tényleg ne haragudj. - majd Kendall végre felvette a még mindig csörgő telefont, s mikor lerakta, egyből tudtam, hogy a kis kiruccanásunk véget ért.

-Sajnálom Flower, de vissza kell mennem a stúdióba. Hazaviszlek, majd rohanok tovább, mert a fiúknak sikerült 1-2 dalt írni, s felénekeljük, hogy még több dalból választhassuk ki azokat, amik majd az albumra kerülnek. Tényleg nagyon sajnálom, hogy most így a kiruccanásnak vége, de...

-Kendall, tudom. - szakítottam félbe. - Az albumot minél előbb ki szeretnétek adni, így akár éjjel is képesek vagytok bemenni a stúdióba. S hidd el, nem haragszom, mert örülök, hogy legalább eddig is veled lehettem.

-Ennek örülök. Gyere, hazaviszlek. - majd elindultunk Kendall kocsijához, s kb. 1 órás autókázás után haza is értünk. Az utazást beszélgetéssel, nevetéssel, s dalolással töltöttük, így nem is tűnt olyan hosszúnak.

-Nos, megjöttünk. Kicsit késő van, bekísérlek, aztán megyek is, mert a fiúk már várnak.

-Nem muszáj bekísérned, eljutok az ajtóig egyedül is. Meg nem szeretném, ha a fiúk miattam lennének mérgesek rád.

-Tudják, hogy veled vagyok, így nem fognak haragudni, ha nem érek oda időben.

-Akkor jó. - majd Kendall bekísért az ajtóhoz, s épp indultam volna be, mikor megragadta a kezem, s magához húzott. Ő mélyen a szemembe nézett, s én az övébe, s egyre közelebb hajolt hozzám, olyannyira, hogy ajkaink épphogy nem értek össze. S egyszer csak még egy leheletnyit közelebb húzott, s megcsókolt. Életem addigi legjobb csókja volt. Lágy, de mégis szenvedélyes. Valahogy mindenről megfeledkeztem, ami addig történt, s hagytam, hogy a csók magával ragadjon. Ezt a mesés pillanatot egy köhintés szakította félbe, ami mögülem jött.

-Flower, mégis mit műveltek? - lépett hozzám s kérdőre vont Cody.

-Cody, kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam! - kérleltem szerelmem, majd Kendallhez fordultam. - Kendall, kérlek, most menj, majd beszélünk.

-Rendben, sziasztok. - majd elrohant.

Ezután Cody után szaladtam, hogy végre elmondhassam neki, hogy mi is történt. Majd miután mindent pontról pontra elmeséltem - mindarról, ami a nap folyamán történt - Cody ismét kérdőre vont:

-Nos, nem elég, hogy megkértelek arra, hogy maradj itthon, ne verj át, illetve szólj, hogyha elmész, te pont az ellenkezőjét tetted. Flower, mond, mégis mi ütött beléd? Ha valami baj van, mond el nyugodtan, vagy ha nem szeretsz már, azt is!

-Cody, ha ezt szeretnéd, hát legyen. Kezd elegem lenni abból, hogy alig vagy velem, szinte 0-24-ben a stúdióban vagy, ha pedig épp itthon vagy, akkor meg hagyjalak pihenni. Meg ez a szabály is, hogy sehova nem mehetek el egyedül a stúdióból, sőt még az épületen belül sem, egy kicsit túlzás. S tudod miért mondtam azt, hogy megpróbálom felhívni Vickyt? Mert tudtam, hogyha azt mondom, hogy Kendallel szeretnék találkozni, kiakadtál volna, s őröket állíttattál volna az ajtóba, ami nekem nem hiányzik. Tudod, néha úgy érzem, hogy nem szeretsz már úgy, ahogy eddig, s mindennél fontosabb a karriered, mint én vagyok, vagy voltam. S tudom, hogy nem kellett volna, hogy hagyjam, hogy Kendall megcsókoljon, de magukkal ragadtak az érzelmek, valamint a pillanat, s örültem, hogy végre valaki azt érezteti velem, hogy fontos vagyok neki.

-Aha, szóval ezt gondolod. Hát tudod mit, a stúdióban lett 1-2 új barátom, akik legalább nem vernek át. Tudod, azt hittem, a barátnőm vagy, s hogy a kapcsolatunk fontos neked, de ha ezt érzed, s ezeket gondolod, akkor úgy gondolom, jobb, ha itt és most mindennek vége. Megyek, összepakolok, s el is megyek. Úgy gondolom, ez mindkettőnknek jobb lesz. Bár egy dolgot szeretnék kérni. Azért maradjunk barátok. Nem akarlak örökre elveszíteni, de úgy érzem, köztünk nem lehet több, mint barátság.

-Hát ha így gondolod, legyen. Sajnálom, hogy ezzel ér véget, de be kell látnom, illetve látnunk, hogy tényleg így lesz a legjobb. Azért örülök, hogy nem haraggal válunk el. - majd közelebb léptem Codyhoz, s megöleltem. - Jövök, segítek pakolni, oké?

-Ha szeretnél, gyere. - majd felmentünk az emeletre, s összepakoltuk Cody cuccait. Kb. fél óra múlva Cody bőröndjei már az ajtóban sorakoztak, s elérkezett a búcsú ideje.

-Nos, Flower, itt az ideje, hogy menjek. Köszönök neked mindent, s ha valami van, szólj, s megpróbálok segíteni. Minden elérhetőségemet tudod, ha valamelyik változna, értesítelek. Vigyázz magadra!

-Cody, én is köszönök neked mindent, s ígérem, szólok, ha valami van, de ígérd meg, hogy te is szólsz! S az elérhetőségeimet tudod, s ha változna valamelyik, megy az értesítés. S te is vigyázz magadra!

-Rendben, úgy lesz! Nos, akkor.. Szia. - majd megölelt, s elindult a barátja kocsijához, s pár perc múlva el is mentek. Bezártam az ajtót, felmentem a szobámba, hogy az eddig ki nem pakolt cuccaimat most végre előszedjem, s mikor beléptem a szobába, az íróasztalon lévő képre pillantva elszomorodtam. A képen én és Cody voltunk, még a kapcsolatunk elején. Hirtelen minden emlék előtört, s az ajtónak támaszkodva a földre rogytam, s zokogni kezdtem. Vajon jól döntöttem? Tényleg ezt kellett tennünk? Nem lehet, hogy most hagynom kéne, hogy pár nap vagy hét alatt elfelejtsük mindazt a rosszat, ami ezen a héten történt, s újrakezdhetjük előröl? Bárcsak tudnám, mit kéne tennem.....

*4. rész*

 ~Változások~

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megérinti a vállam, kihúzza az egyik fülemből a fülesem, s azt kérdezi:
-Szabad ez a hely melletted?
-Per...szeeeee - mondtam akadozva, mikor ráeszméltem, ki is akar mellém ülni.

-Bocsi, hogyha megzavartalak, csak nem akartam úgy elmenni, hogy nem mondom  hogy gyönyörűen rajzolsz, s jó hangod is van.
-Ohh.. Köszönöm. Bocsi, ha a dúdolással esetleg zavartalak. Van, hogy az áruházban is elkezdek dúdolni.
-Nem zavartál. Jó volt hallgatni. Kicsit elfeledtette velem a mai hajtást. Lehet, hogy nemigazán ismersz fel így. A nevem Kendall Schmidt.
-Ohh.. Hogy lehetek ilyen.... Nem ismerem fel az egyik kedvenc énekesem.... Ohh várj, ezt ugye nem mondtam ki hangosan?
-De igen. S megesik az ilyen.
-Ohh még mielőtt elfelejtem. A nevem Flower Valentine.
Majd egy rövid beszélgetésbe kezdtünk, s közben sokat nevettünk. Már vagy egy órája beszélgettünk, mikor hirtelen megcsörrent Kendall mobilja.
-Ohh... ne haragudj Flower, de mennem kell. A srácok már várnak a stúdióban.
-Nem haragszol, ha veled megyek? A barátom az első lemezén dolgozik épp, s csak kis időre jöttem ki. Vagyis annak indult. Biztos keres már.
-Dehogy, gyere csak. - Mondta Kendall, majd egy hatalmas mosoly ült ki az arcára. A stúdióig ismét rengeteget nevettünk.
-Ohh végre megvagy Flower. Hol voltál? Már mindenhol kerestelek. S miért vagy kikapcsolva? - rohant felém Cody.
-Szia Flower. Remélem, még találkozunk. - köszönt el Kendall.
-Még mielőtt mennél, had mutassalak be titeket egymásnak. Cody, ő itt Kendall. Kendall, ő itt Cody.
-Hello - köszöntötték egymást egyszerre.
-Bocsi, de most rohannom kell. Sziasztok!
-Szia!
-Nos Flower, hol voltál, miért vagy kikapcsolva, s ki ez a Kendall?
-Hazafelé mindent elmagyarázok.
Útközben mindent elmeséltem, persze Cody egyből kiakadt, s meg akarta tiltani, hogyha eljövök vele, nélküle elhagyjam az épületet. Próbáltam kicsit jobb kedvre deríteni, s javítani a mai tettemen, de nem nagyon sikerült.

Másnap Cody be is tartatta velem a "szabályt", miszerint nem mozdulhatok ki nélküle. Szerintem kicsit túlzásba is vitte, mert még mosdóba is úgy mehettem ki, hogy ő vagy valaki más elkísér. Alig akartam elhinni, hogy ennyire féltékeny. Nem bírtam felfogni, hogy miért ilyen, hogy miért bántja az, hogy beszéltem valakivel, akiért már régóta rajongok. Aztán az elkövetkezendő hét hatalmas fordulatot hozott...

*3. rész*

~Mindennek vége?~

*Flower*

-Jó éjt mindenkinek! - köszöntünk el egymástól, s már indultunk is a szobáinkba.

-Cody, veled mehetek holnap?

-Persze, kicsim! Kérni is akartam, hogy gyere velem. - mondta Cody, majd egy hatalmas mosoly ült ki az arcára.

-Remek! Már várom a holnapot! Tudom, hogy mindent beleadsz majd, a lehető legjobbat nyújtod, s sikered lesz... - majd kicsit elszomorodva Codyhoz bújtam, s egy könnycsepp is legördült az arcomon.

-Hát... Ez nem volt valami meggyőző.

-Sajnálom...tudom, hogy minden álmod az, hogy híres legyél, s sikeres karriered legyen, de nem akarlak elveszíteni. - próbáltam sírás nélkül végigmondani, de csak elcsuklott a végén a hangom.

-Én sem akarlak elveszíteni, elhiheted. Nem is olyan biztos, hogy leszerződtetnek.

-Én biztos vagyok benne, hiszen te tehetséges vagy.

-Te is az vagy, s egyszer neked is megadatik majd egy ilyen lehetőség. - próbált Cody jobb kedvre deríteni.

-Ja..persze..nem hiszem.. Neked tuti sikered lesz holnap. De inkább aludjunk, mert még a végén emiatt szúrsz el mindent, és ezt most egyikőnk sem akarja.

-Jó éjt Flower!

-Jó éjt Cody!

Majd szorosan magához ölelt, s így aludtunk el.

*Másnap*

-Hé! Flower! Kicsim! Kérlek ébredj fel, különben elkésünk! - keltegetett Cody.
-Miért? Hány óra van? - kérdeztem kómásan.
-Mindjárt 8. 10-re a stúdióban kell lennünk.
-Jó, oké, mindjárt kelek. Negyed óra múlva a konyhában leszek. Oké? - tettem hozzá még mindig kissé kómásan.
Amilyen gyorsan tudtam, kikeltem az ágyból, kerestem gyorsan valami kényelmes ruhát, és rohantam is a fürdőbe felfrissíteni magam. A negyed órából fél óra lett, de legalább időben elkészültem - korai kelésnél ez nálam csoda - s már rohantam is a konyhába. Egy gyors reggeli után már indultunk is, s a kisebb dugó ellenére is 10-re már a stúdióban voltunk. Cody bemutatta pár dalát, majd 1-2 feldolgozást, s mindnek nagy sikere volt. Szerencsére - bár az én egyre nagyobb bánatomra - el is kezdtek Cody demoján dolgozni. Este, mikor hazaértünk, Vicky és Dave már tűkön ülve várta, hogy elmeséljük, mi is történt a nap folyamán.
-Gratulálunk Cody! - mondták egyszerre.
-És ti mi jót csináltatok ma? - próbáltam valami más témát találni.
-Sétálgattunk a parton. Volt egy kisebb táncverseny is, amibe mindketten beneveztünk, s Vicky lett a győztes. Az eredményhirdetés után egy hapsi jött oda hozzánk, s Vicky kezébe nyomott egy névjegykártyát, s holnap várják egy meghallgatásra.
-Gratulálunk Vicky! Biztos remekelsz holnap is! - mondtam Codyval együtt.
-Remélem. De ha ne bánjátok, én most megyek aludni. Jó éjt mindenkinek! - köszönt el tőlünk Vicky.
-Ha nem bánjátok, én is megyek. Holnap ismét hosszú és fárasztó napunk lesz. Jó éjt! - köszönt el Cody is.
Majd mindketten a szobáikba mentek.
-Remek. Előbb Cody, s most már Vicky is. Te nem kaptál véletlenül egy ajánlatot? - kérdeztem kicsit ingerülten Davetől.
-Nem. De neked most mi bajod? Sosem szoktál ilyen lenni. Csak nem féltékeny vagy?
-Szerinted? Jó, azt nem mondom, hogy nem örülök a sikerüknek, mert tudom, hogy mindkettejük álma az, hogy híres legyen, s végre megadatik nekik az esély erre. De minél közelebb vannak a célhoz, nekem annál jobban fáj, hogy elveszíthetem őket.
-Megértem, mert nekem sem a legjobb, elhiheted. De tudom, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy ez a négyes ne hulljon szét.
-Tudom, hogy mindent meg tesznek majd, de úgy érzem, az sem lesz elég, s valahogy mégis széthullunk. S már nem lesz több mókázás együtt. Na de mindegy. Inkább megpróbálom az egészet elfelejteni. Ha nem haragszol, én is megyek aludni. Jó éjt Dave!

 ************

Teltek-múltak a hetek, s Vicky egyre kevesebbet volt velünk. Hol klipforgatáson, hol koncerteken, mint háttértáncos,  s olykor koreográfusként tevékenykedett. Sajnos ezt Dave nem bírta, mivel nem mehetett mindig Vickyvel, s sajnos bekövetkezett az, amitől tartottam. A négyesünk kezdett széthullani. Vicky folyton utazott, Davevel szakítottak. Dave a legnagyobb bánatunkra hazautazott. Eközben Cody demoja elkészült, s már lassan a 2. dala került a toplisták élére. Elkészült az első kislemeze is, s egyre nagyobb rajongótábora lett.

Egyik nap, míg Codyval a stúdióban voltunk, úgy gondoltam, kicsit körülnézek a környéken, s hagyom, had dolgozzon úgy, hogy nem vagyok ott, nem akartam állandóan az útjában lenni. Miközben sétálgattam, gondoltam, beülök a közeli Starbucksba egy kávéra, s közben rajzolgatok - szerencsére megszállt az ihlet - valamint egy kicsit zenét is hallgatok. Legalább addig is elfelejtem, hogy Cody egyre híresebb, s itt maradok egyedül. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki megérinti a vállam, kihúzza az egyik fülemből a fülesem, s azt kérdezi:
-Szabad ez a hely melletted?
-Per...szeeeee - mondtam akadozva, mikor ráeszméltem, ki is akar mellém ülni.

*2. rész*

~Hello LA!~

A repülőn töltött órák hol lassan, hol gyorsan teltek. A közel 2 órája tartó zenehallgatásom csak ez szakította félbe:

"Megkérem kedves utasainkat, hogy csatolják be öveiket. Pillanatokon belül megkezdjük a leszállást!"

-Már épp ideje volt!-mondták a fiúk kórusban.

-Akkor hát.. kezdődjön a nagy kaland, s egyúttal a VAKÁCIÓ!-kiáltottam együtt Vickyvel.

A landolás után gyorsan összeszedtük bőröndjeinket, s fogtunk egy taxit, ami a "lakásunkhoz" vitt. Még szerencsénk, hogy megkaphattuk Viky nagybátyjának házát - ő és a felesége egész nyáron üzleti úton vannak - így nem kellett a szállással sokat bajlódnunk.

-Ó..TE...JÓ..ÉG!-mondtuk mind a négyen egyszerre.

Amilyen gyorsan csak lehetett, kipakoltunk, s körbejártuk a házat, hogy tudjuk, mit hol keressünk. Hatalmas nappali, 2 hatalmas hálószoba, medence a kertben, egy modern konyha, 2 fürdőszoba, ami szintén csodás. Apropó konyha. Épp hogy felfedeztük, egyből mind a négyen megéheztünk. Épp indultam a telefonomért, hogy pizzát rendeljek, amikor Vicky megállított azzal, hogy egy cetlit tolt elém, amit a hűtőn talált, s melyen ez állt:

"Érkezésetek előtt feltöltöttük a hűtőt és a kamrát, hogy tudjatok mit enni, hiszen az út hosszú és fárasztó. Jó pihenést nektek! Camille és William"

-EGYÜÜÜÜNK!-kiáltották a fiúk.

-Jó oké, csak nyugi. Hagyjatok helyet, hogy kipakolhassunk 1-2 dolgot.

-Oké, csak gyorsan, mert éhesek vagyunk!-tette hozzá Dave.

Gyorsan megvacsoráztunk, Vickyvel elmosogattunk, hogy azzal másnap ne legyen gondunk, s egy kis esti filmnézéssel zártuk az estét.

Másnap.....

-Hahóóó! Kelljetek már fel! Éhesek vagyunk!-keltettek engem és Vickyt a fiúk.

-Még mindig nem tudtok reggeleit csinálni magatoknak?-kérdezte a fiúktól Vicky kissé kómásan.

-De tudunk.. de olyan finomat, mint ti nem! Kérlek, gyertek, mert ÉHENHALUNK!-mondta Dave.

-Még 10 percet bírjatok ki, és lent is leszünk, oké?-mondtam kissé kómásan.

-Rendben, de siessetek!-mondta Cody, majd kimentek a szobánkból.

Gyorsan felöltöztünk, s siettünk, hogy minél előbb ehessünk. Reggeli után azon tanakodtunk, mit csináljunk a nap folyamán.

-Mit szólnátok ahhoz, ha vidámparkba mennénk?-kérdezte Cody.

-Remek ötlet!-mondtuk kórusban.

-Mi lenne, ha estefelé lemennénk a partra, mint ahogy otthon is szoktunk, és kicsit énekelgetnénk, táncolnák?-kérdezte Vicky.

-Szuper! Menjünk pakolni!-mondtuk szintén együtt, majd elindultunk összeszedni 1-2 dolgot.

Nemsokkal később el is indultunk. Körülbelül fél óra utazás után meg is érkeztünk DisneyLandbe, ahol egy csodás napot töltöttünk, s a különböző attrakciókról képeket is készítettünk - hogy legyen mit otthon mutogatni -, majd estefelé elindultunk a Santa Monica-i mólóhoz, ahol az este is remek hangulatban telt. A "táborhelyig" tartó út nagyon romantikus volt, olyan, mintha az első randevúnkon lennénk. Majd mikor "letáboroztunk" a parton, Cody elkezdett gitározni, mi pedig 1-1 dalt elénekeltünk, s Cody előadta egyik legújabb szerzeményét, mely mindannyiunknak nagyon tetszett. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy úriember ott terem mellettünk - akiről később kiderült, hogy producer -, majd átnyújtotta névjegykártyáját, s Codyt meghívta a stúdiójába másnapra. Igaz, mindannyian örültön, hogy Codynak végre megadatik, hogy híres legyen, s sikeres karriert építsen, de valamennyire szomorúak is voltunk, hiszen ezáltal felbomolhat a mi kis négyesünk. Ezeken tanakodva indultunk haza, hogy eltegyük magunkat másnapra, hiszen Cody másnap hatalmas megmérettetés előtt állt....

*1.rész*

~Irány Los Angeles!~

*Utolsó hetek a suliból*

*Flower szemszöge*

A ballagás előtti nap mind a négyen a parton ültünk, énekelgettünk, valamint hosszasan beszélgettünk.

-El sem hiszem, hogy holnap már ballagunk!-mondta Vicky

-Milyen gyorsan eltelt ez a 4 év...s milyen szép is volt....-tette hozzá Dave

-Azért egyikőtök se felejtse el, hogy az elkövetkezendő pár hét nem lesz a legkönnyebb!-vágott közbe Cody

-Ezt nem lehet elfelejteni..érettségi..bárcsak túl lennék már rajta...-folytattam

Míg ezen, s ehhez hasonló dolgokról tanakodtunk, lassan beesteledett, s mindannyian elindultunk haza, négyen négy különböző irányba.

Másnap reggel extra korán keltem (és szerintem Vicky is), s egy gyors reggeli után lázas készülődés vette kezdetét. Futás a fodrászhoz, hogy minél "jobban" -najó, elviselhetőbben- nézzek ki a ballagáson. Délután 4-kor egy utolsó osztályfőnöki óra keretében "elbúcsúztunk" egymástól - hiszen még várt ránk az érettségi-, majd  kezdetét vette a ballagás, ami csodás volt. Na és persze rövid -már amennyire egy ballagás rövid lehet-, s ismét 4 felé indultunk. Mindannyian a családunkkal töltöttük az estét. Másnap gyors tanulásba kezdtünk, hogy még egyszer, utoljára memorizáljuk az érettségihez a tananyagot.

Az elkövetkezendő hetek nagy izgalmakkal teltek, kinek kisebb, kinek nagyobb szerencsével.

Egyik nap a tengerparton süttettük magunkat, mikor Cody egy kérdéssel állt elő:
-Hova menjünk nyaralni?

-Fogós kérdés-kezdte Dave

-Nincs ötletem-folytatta Vicky

-Őőőhm... mi lenne, ha LA-be mennénk?-vetettem fel az ötletet.

-Remekül hangzik! Menjünk, mondjuk el otthon is!-vágta rá 3 jó barátom kórusban.

Mind a négyen szétszéledtünk, s mind a négyen sikerrel jártunk. Másnap Codynál gyűltünk össze, hogy elrendezzük a szállást és a repülőjegyeket. Szerencsére a következő napi gépre kaptunk jegyet, így minél előbb kezdetét vehette a vakációnk. Még este mindannyian bepakoltuk bőröndjeinket, s kisebb-nagyobb táskáinkat, így is meggyorsítva az indulásunkat.

Másnap délután a beszállásra várva érzékeny búcsút vettünk szüleinktől, s nemsokkal ezután már szaladtunk is a gépre.

-Ez lesz az eddigi legjobb nyaralásunk!-mondta hatalmas mosollyal az arcán Vicky

-Meghiszem azt!-mondtam a fiúkkal kórusban.

S hamarosan felszállt a gép, s élvezhettük az utazást....